Sokan felteszik a kérdést és joggal. Ugyanis az időjárás általában pocsék (mint ma is), így azért nem lehet rajongani. A horizontális eső (szó szerint!) látványa sok embert elbizonytalanít, hogy jó helyre érkezett-e :) Van előnye is viszont az örök tavasznak, soha nem megy 25 fok fölé és mínusz 5 fok alá a hőmérséklet és mindig zöldell a táj, ha mástól nem is, hát a moháktól és a fűtől. A hó, mint jelenség, a csoda kategóriájába tartozik, tegnap esett 2-3 centi és csapatostól előkerültek a kölykök, megsorozva minden mozgó tárgyat, élőlényt hógolyókkal :) Van egy mondás errefelé, ami így szól:

"Ha nem tetszik az ír időjárás, várj tíz percet."

Ezt pedig tessék szó szerint értelmezni! Létezik napsütés, minden állítás ellenére és kellemesen forró, addig a pár percig, óráig, amíg élvezheted - az eső előtt, ami képes a tiszta, felhőmentes égboltból is lezúdulni, bármilyen előjel nélkül :D Nem tudom, ki hogy van vele, de én egész életem alatt nem láttam annyi szivárványt, mint itt két hónap alatt, sőt, dupla szivárványt egyáltalán nem volt szerencsém ezelőtt élőben megcsodálni! Különleges látvány, már csak ezért is megéri ellátogatni a vidéki Írországba.

Ebből -számomra tökéletesen nyilvánvalóan- következik a pub kultúra roppant fejlett és népszerű mivolta. Jól esik munka után beülni egy kellemes korcsmába, elbeszélgetni egy vadidegennel egy jó helyi whisky, vagy sör mellett. Előbbi az olcsóbb ráadásul! Közösen dartsozni, miközben mindenhol ott van az elmaradhatatlan atmoszféra, melynek az aktuális meccs nézése és a véletlenszerűen felcsendülő élő (!) ír népzene is szerves része. Az a különbség az otthoni "italboltokhoz" képest, hogy itt nem az idült alkoholisták magányos lerészegedése a cél, hanem a megfáradt nap utáni könnyed kikapcsolódás, ellazulás és a jó társaság. Még fontos, hogy a legkisebb helyen is minimum hat féle sört kapni csapolva, de ahogyan közeledünk egy nagyobbacska városhoz, ez könnyen tíz fölé csusszan, a választék tehát nem lebecsülendő. A berúgott ír ember nem jellemző, hogy kötekedne, vagy kisebb vitánál is kést rántana, ahogy otthon a talponállókban, vagy "italboltokban" ez szokás. Nem a megszokott Nyugat-Balkáni életérzés.

A vidéki táj roppant változatos, mert felhőket súroló hegyeik nekik sincsenek (Carrauntoohill, 1041 méterével a legmagasabb pont), az országot a "dimbes-dombos" kifejezés írja le legjobban, viszont van igen változatos tengerpartjuk, némely része homokos, de általánosságban sziklás. Van valami meghatóan ősi bennük, ahogyan elnézed az óceánba csúszó kőzetlemezeket és a zöld, lila, grafitszürke kavicsokat, melyek szerteszét hevernek a parton. A zordonság itt már nem kellemetlenség, hanem egy különleges életérzés, ahogyan a hideg eső mossa arcodat, a kemény szél szárítja, miközben egy 100 méter magasan álló, majd' függőleges szikláról kémleled a semmibe vesző horizontot. Lehet, hogy elsőre nem hangzik jól, de van benne valami báj, egyediség, azonosulás a tengeren nehéz körülmények közt a betevőért küzdő halászokkal. Erősnek érzed magadat, ott álllva a peremen, dacolva az időjárással, ember a természettel szemben.

Hogy milyenek a helyiek? Eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy barátságosak, érdeklődőek és nem bizalmatlanok. A legtöbbjük alapvetően vidám és bárhol hajlandó beszélgetésbe kezdeni csak úgy, in medias res. Aztán az is ritka manapság, hogy egy családban ne legyen legalább kettő, de inkább három kisgyerek, náluk nő a populáció, míg otthon csökken... Munkakedvük viszont roppantul kicsi, az átlag magyarnál sokkal lustábbak. A munka kikerülésére kifogások egész tárházát képesek bevillantani a másodperc tört része alatt :) Meg aztán nem is nagyon értenek semmihez. Sokkal kevesebb szakma van és alacsonyabb szintű a követelményrendszer is, az állattenyésztésbe pedig úgyis gyakorlattal rázódik bele a jó munkás ír ember :) Mert ez egy húzó ágazat, szarvasmarha és birka, míg a szem ellát, a tágas zöld mezőkön. Jelentős iparágak még a gyógyszergyártás és a számítástechnikához kapcsolódó kiszolgáló ipar.

Elsőre persze a királyi angol Közép-Európára torzított változatával felvértezve nehéz megérteni őket, pedig a kis falvak kivételével mindenhol angolul beszélnek, persze az országra jellemző furcsa akcentussal. Két hét után belerázódik az ember, addig meg fülel és mosolyog, abból baj nem lehet :) Jellemző azonban, hogy a lengyel kisebbség -ami a legjelentősebb az országban- dacára a több évnyi itt élésnek, képtelen teljes mondatokban angolul beszélni. Itt valahogy rájuk nézve nem a "lengyel-magyar, két jó barát" jut eszembe, hanem a szláv primitívség megnyilvánulásai, megnyugtatásul leszögezhetem, üdítő kivételek azért mindig akadnak. Görcsösen féltik a munkájukat, ez valahol érthető is a silány nyelvtudásukból és az így kialakult kisebbségi komplexusukból következőleg. Nem jó velük dolgozni, na. Elég zárt közösséget alkotnak, de nekünk nem is célunk oda belépni, nekik kéne nyitniuk, ha már egyszer egy nemzet el- és befogadta őket milyenségük ellenére is.

Folyt. köv.